„Családi történeteim egyik legmélyebb rétege ehhez a fajtához kötődik. Tizenhét éves voltam, amikor Papa – egy vörösboros borvidéken – hat hektár szőlőt telepített: 2 ha Tramini, 2 ha Rajnai Rizling és 2 ha Hárslevelű. Az a tavasz azóta is bennem él. A föld illata, a frissen húzott sorok fegyelme, a csend, amelyben csak a munka ritmusa hallatszott. Minden más volt, mint ma. Nem gépek diktálták az ütemet, hanem a két kezünk. Az én feladatom az volt, hogy végeláthatatlan pálcákat szúrjak a földbe, oda, ahol majd az oltványok kapaszkodnak az életbe. A víz egy ásott gödörben gyűlt össze. Napokon át hordtam onnan, jobb és bal kezemben tízliteres kupákkal, újra és újra. Nem tudom, honnan volt hozzá erőm – csak mentem, fordultam, töltöttem, locsoltam. Aztán végignéztem, ahogy a vesszőkből élet lesz. Oszlopozás, drótozás, metszés – évről évre ugyanaz a rend, mégis mindig más történet.

Volt egy időszak, amikor a szőlő háttérbe szorult az életemben. Tanultam. A szüretek emlékei inkább a hidegről, az esőről, a sárról szóltak. Nehéz napok voltak, kevés romantikával.

Az első igazi fordulat akkor érkezett, amikor a fiam keresztelőjére Papa elhozta az első szüretből készült Rajnai Rizlinget. Abban a pohárban hirtelen minden a helyére került. A bor tisztasága, feszessége, eleganciája – ott és akkor megértettem valamit. Szép volt. És én beleszerettem. Attól kezdve mindenhol ezt a fajtát kerestem. Kóstoltam, figyeltem, tanultam belőle. Majd újra telepítettünk – a Marinka-dűlő egy apró parcelláján. Most már más szemmel néztem a növekedést. Figyeltem a rügyfakadást, a fürtök alakulását, a szüret fényét – és mintha akkor már mindig sütött volna a nap. Izgatottan vártam, milyen arcát mutatja majd a bor.

Azóta minden év egy újabb várakozás. Az előző tapasztalatokból képzelem el a következő finomhangolását. Hol legyen több türelem, hol több fegyelem. És amikor megérkezik az új évjárat, mindig ugyanaz az izgalom jár át.

Talán ezért lett a címke is olyan, amilyen. Azt szerettem volna, ha azt meséli el, amit én érzek a borban. Szeretek olvasni – valódi, kézbe vehető könyveket, amelyeknek súlya és illata van. Egy ilyen könyv adta az inspirációt a címkéhez. A gondolatból pedig rajz lett – Fajcsák Bence vonalaival megfogalmazva, – ahogyan a bor is mesél.”