Már a legtöbben ismeritek a Tóth Ferenc Pincészet ügyvezetőjét, Feri bácsi lányát, akivel mindig nagy mosoly kíséretében találkozhattok a borkóstolókon, a pincében, kiállításokon és rendezvényeken. Katival mindig öröm beszélgetni, hiszen minduntalan vidámsággal és lelkesedéssel beszél a pincészet jelenéről és a jövőjéről is. Ezúttal kicsit más-oldalról közelítettük meg Katit, aki a magánéletben is energikus és fáradhatatlan természetű.

Csak nemrég történt, hogy Budapestről visszaköltöztetek Egerbe… mennyivel másabb a borvidéken irányítani a pincészetet és megélni a hétköznapokat?

Ott kezdődik az egész, hogy minden reggel, amikor felkelek, a Nagy-Eged hegyet látom meg először az ablakomból. Kinti ember vagyok, nem szeretek bent lenni, így nagyon sokat ad a természet közelsége. Másrészt pedig nagyszerű érzés folyamatosan a helyi közegben mozogni, ahol a boraink vannak, így több eredeti és hiteles visszajelzést kapok a fogyasztóiktól. 

Mit csinálsz, ha ki akarsz szakadni a mindennapokból?

Futok. Bármerre elindulhatok, mert nagyon sok utam van. Attól függően, hogy hány kilométert érzek magamban választok és azon megyek – ki a szőlőbe. Mindig is sportoltam, de csak a mozgás miatt. A futás más, mert közben minden problémámat meg tudom oldani, fejben. 

A férjed, Samu hogyan érzi magát Egerben?

Korábban is volt már kötődése a városhoz, így nem volt nehéz megszoknia, sőt megszeretnie. Heti 2-3 napot még mindig Budapesten tölt, de ilyenkor is rohan vissza Egerbe. 

Hogy töltitek a szabadidőtöket, vannak már hagyományaitok itt Egerben is?

Szerencsére nagy baráti körünk van. Van egy mozi klubunk, ami Budapesten indult és arról szól, hogy minden hónapban más filmet nézünk és a témához illő ételt eszünk. Ők nagy örömmel járnak le hozzánk Egerbe is, ahol szintén pörgős és eseménydús társasági életet élünk.

A világ mely távoli borvidékén szereznél legszívesebben tapasztalatot?

Azt hiszem, hogy Dél-Afrikába mennék el, de csak azért mondom ezt, mert ott még nem voltam, így tényleg a kíváncsiság hajtana… 

Legutóbbi bejegyzések

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez

Tóth Ferenc PincészetTóth Ferenc Pincészet