Egri Leányka Superior 2016A VinAgora 1992-es alapítása óta, a világ szakmailag legelismertebb versenyei közé sorolandó és Magyarország egyetlen olyan borversenye, amely nemcsak széles nemzetköziséget képviselő zsűrijével, de emellett – a számtalan hazai bor társaságában – a külföldről nevezett borok  jelentős arányával is kiemelkedik országunk borversenyeinek élmezőnyéből. Nemzetközi szakemberek a világ minden tájáról, akik nagy hozzáértéssel, alázattal és tisztelettel kóstolják a borokat.

Legnagyobb örömünkre idén Egerben került megrendezésre a VinAgora Nemzetközi Borverseny, ahol Egri Leányka Superior 2016 tételünk Aranyéremmel gazdagodott. 

A korábbi évek átlagához hasonlóan 545 minta érkezett 13 országból, a borokat pedig több mint 50 fős nemzetközi zsűri bírálta el 2018. június 16-18. között. Az idei évben bírálóként vett részt a versenyen Elizabeth Gabay Master of Wine, Francois Murisier, a VINOFED elnöke, Estela de Frutos, az OIV szakmai felügyelője, Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára, valamint Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke is.

Bírálat: Jó első benyomás, Koncentrált karakter, Tartós aroma: aszalt gyümölcs, kajszi.

Legutóbbi bejegyzések

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez

Könnyed nyári boraink